A világ, melyben a különleges állatok élnek.

Nipper

Vajon tényleg létezik egy fajta hatodik érzéke az állatoknak?

2018. november 28. - SnoopyInk

2004. december 26. Földrengés rázza meg az indonéziai Szumátra észak-nyugati partvidékét, ami után hatalmas cunami söpör végig Ázsia délkeleti és déli részén. Mind ezek után a mentőcsapatok a rengeteg emberi holttest mellett jószerivel egyetlen gerincesállat-tetemet sem találtak. A katasztrófa után ezért újra föllángolt a szakemberek és laikusok között egyaránt régóta tartó vita: van-e az állatoknak valamiféle különleges érzékük, amelynek révén el tudják kerülni ezeket a természeti csapásokat.

allatok-hatodik-erzeke.jpg

Hagyományosan öt érzéket – látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás – szoktunk elkülöníteni. Ha tágabb biológiai értelemben vesszük, akkor az állatoknak nemcsak hatodik, de hetedik, nyolcadik, sőt ki tudja hanyadik érzékük is van (bár ezek jó részét némi ügyeskedéssel be lehet „tuszkolni” a hagyományos érzékek közé). Sok állat érzékeli az elektromos vagy a mágneses mező változásait, a gravitációs anomáliákat stb. Ha azonban valamilyen „természetfölötti” képességekre gondolunk, akkor nagy biztonsággal kijelenthetjük, ilyennel nem rendelkeznek.

Mivel magyarázhatjuk akkor a tényt, hogy az állatok sok természeti katasztrófát (különösen földrengéseket és vulkánkitöréseket) előre megéreznek, és – ha elég idejük marad a menekülésre – elkerülnek?

macskaszem-1-21c36a7166.jpg

Régóta ismert, hogy földrengések előtt az állatok szokatlanul viselkednek. Az egyik legkorábbi feljegyzés Kr. e. 373-ból származik: a történészek leírták, hogy az állatok – többek közt patkányok, kígyók és menyétek – napokkal a várost romba döntő földrengés előtt elmenekültek a görög Helicéből. A későbbi évszázadokból is rengeteg dokumentum maradt fenn, amelyek beszámolnak a legkülönfélébb állatok furcsa viselkedéséről a földrengéseket megelőzően: kutyák nyugtalanul rohangáltak és szakadatlan ugattak, a nappal egyébként rejtőzködő macskák előbújtak rejtekükről és az utcán futkostak, a baromfiudvar lakói nyugtalanul szaladgáltak össze-vissza.

Japán tudósok régóta tanulmányozzák az állatok viselkedését, hogy ez alapján előre jelezhessék a rengéseket, eddig azonban nem értek el statisztikailag értékelhető eredményt. Emiatt sok szeizmológus szkeptikusan áll a kérdéshez, különösen a földrengések gyors kitörése miatt. Az orosz és a kínai kutatók viszont bizakodók, mert egy-két rengést már sikerült előre jelezniük állatkísérleteik alapján.

Vajon melyik érzékük segítik az állatokat a földrengések korai észlelésében? Erre sajnos a mai napig nincs elfogadott magyarázat. Egyes kutatók úgy vélik, hogy az állatok megérzik a kis előrengéseket (ez különösen igaz lehet a kígyókra, amelyeknek igen fejlett a rezgésérzékelésük), mások arra gondolnak, hogy a légköri elektromosságban bekövetkező változásokat vagy a földrengés előtt felszabaduló gázokat érzékelik.

Térjünk vissza a a szumátrai cunamihoz. A Sri Lanka-i Vadvédelmi Alap elnöke, Ravi Corea közvetlenül a szökőár után fölkereste a Yala Nemzeti Park részét képező Patanangala-partot, ahol mintegy 60 látogatót sodort el a víz. A nemzeti parkban élő sokféle állat – többek közt elefánt, leopárd és mintegy 130 madárfaj – közül csupán két vízi bivaly pusztult el, más állattetemet nem találtak. A cunami érkezése előtt egy órával többen megfigyelték a nemzeti parkban, hogy az elefántok teljes erőből rohannak el a Patanangala-partról. Vajon mi késztethette menekülésre az állatokat? Erre nem lehet egyértelmű választ adni. Corea véleménye szerint az állatok kifinomult hallásukkal és egyéb érzékeikkel az embereknél jóval korábban észlelték a földrengést, illetve a közelgő szökőárt.

20081107cunamiind.jpg

A cunami túlélői közül többen is beszámoltak arról, hogy háziállataik – főként kutyáik és macskáik – szokatlan viselkedése késztette őket menekülésre. Sajnos az emberben az idők folyamán eltompult ez a valamikor kétségtelenül meglévő „hatodik érzék”, ezért is szedett olyan sok áldozatot ez a katasztrófa.

A bejegyzés trackback címe:

https://nipper.blog.hu/api/trackback/id/tr7614392582

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása